Piros fehér zöld pitbullok az éterben :)

Magyarországon napjainkban, vannak akik el akarnak menni külföldre dolgozni,
vannak akik már elmentek vagy ingáznak, vannak akik nem akarnak elmenni. 
Idősek már hozzá, vagy nem tudnak mozdulni a gyerek mellett sehová, vagy megelégednek azzal ahogyan élnek, és vannak akik így szeretik. Ez így van rendjén, sokféle ember létezik, meg szép hogy nem vagyunk egyformák. Meg jó, ki szeretne élete végéig csak csokit enni és semmi mást? Na ugye.

És van egy speciális réteg akikre most térek ki, mert ők a leghangosabbak a neten. 

Magukat hazafiaknak titulálják általában, és mindenkit azonnal lehazaárulóznak aki kiment a kerítésen. :)

De ilyen magasztos dumákkal is vigasztalják magukat, hogy: "Elmenekült a hazájából mert otthon semmire sem vitte" 
Mintha Magyarországról menekülnie kellene bárkinek is, mert zárva van a határ :) 
Az ő fejükben valóban zárva van, mert ahhoz bizony nem kevés mersz kell, hogy valaki mindenét pénzzé tegye, és nekivágjon a nagy kalandnak. 
Erre ők sosem lesznek képesek, mert általában semmijük sincs, bátorságuk meg pláne. 
Voltaképpen szánalmas amit művelnek önmagukkal, mert bár én ezt a tengerentúlról írom, de hogy ők egy 70 km re fekvő Ausztriát sem képesek meglépni a boldogulásuk érdekeben, az már mindent el is mond a nagy szájhősökről. 
De rinyálni meg a mindenkori kormányt szidni, az megy. Ha már tenni kellene valami komolyabbat is, ott már megakad a lemez. :)
Inkább gyártanak maguknak egy nemzeti ideológiát, amit rögtön le is nulláznak az állandó siránkozásukkal, mert ugye aki elégedett az életével, az nem acsarkodik azokra akik máshol élnek. :) 
Az ilyenek akkora hazafiak általában, hogy ha kapnának egy házat külföldön és egy stabil állást, már szaladnának is sürgősségivel kiváltani az útlevelet. 
Tisztelet a kivételnek, akik viszont nem is vergődnek ezeken a fórumokon, mert ők tényleg jól érzik magukat otthon.

Apropó otthon:
Legelőször egy nagy utazót idéznék :
"Az otthonunk nem egy földrajzi hely, hanem emlékek, események, emberek, helyek összessége.”

Marilyn Gardner 

Kiegészítenem a saját tapasztalatommal:és szemléletemmel:

"Az otthonunk nem egy olyan földrajzi hely, ahol csak a külvilágot kizárva érzed biztonságban magad, hanem az utcára kilépve is megmarad a lakásból hozott jókedved."

Ehhez egy olyan környezet kell kívül belül, ahol jól érzed magad. 

A hazaárulózásra a "magyarkodik"  szokott lenni általában a sablon válasz. Feltagelik egymást címkékkel, mint ahogy az divatos manapság, és adjad neki! 😀 Full szánalmas de nem zavarja őket a dolog. 

Én is megéltem ezeket, rám is mondták már jó párszor. 

Ezért leírom ide egyszerűen, és bekopizom majd a "pitbulloknak"hagy pörögjenek rajta. Elolvassák majd, ezzel is megnövelve a google blogsite kattintási számát, és én meg a Google keresünk rajtuk egy kis pénzt. 

Ez amúgy is trendi és zöld manapság. Az újrahasznosítás. Ne" hazaárulózz már a levegőbe minden haszon nélkül. Ha már ebben éled meg életed fénypontját. 

Figyu töki. Én akkor is magyar maradok ha a seggedet a földhöz csapkodod, mert ez nem egy olyan tulajdonság ami Hegyeshalom után lesik az emberről mint egy kabát. De ezt az érzést te nem ismered, mert egy információ és emócióhiányos egyed vagy. Lehet hogy nem fejezem ki olyan szépen magamat mint Babits Mihály vagy Petőfi Sándor, de attól még ugyanolyan anyagból vagyok mint te meg ők. 

Legfeljebb nem szeretem a kabalafiguráidat, a Viktort meg a Ferit, vagy tökmindegy melyiket, neked kellenek ilyen ideálok, nem nekem. Nőideálom van, kocsi típus is elképzelhető, de ilyen WarHero hősök az ország tetején, olyanok nincsenek. A kiskakas a szemétdombon című mese ugrik be róluk, és nem szerettem hogy belekontárkodtak az életembe lépten nyomon.

Te támogasd csak nyugodtan a tekintetes uraidat, akik röhögve rommá keresik magukat rajtad, és nézegesd a fizetésednek csúfolt alamizsnát amit eléd vetnek, és tapsolj magadnak milyen ügyes vagy. 




Sorry. Ejnye nem voltam elég magyar, azt kellett volna használni hogy BocsánatMagyar szavakat, magyar terméket használjunk!

Rendben, használjunk. De nézz már szét a környezetedben. Minden külföldi márkás. Na ezt akartam már az elején mondani Töki. A környezeted változhat de te nem. Magyar maradsz, nem esik le rólad mint a kabát. Érteni fogod a magyar humort, a gondolkodást, a magyaros módszereket, észjárást. 

Végezetül egy fejtörő neked, itt egy zsidó üzlettulajdonos, visszamenőleg semmi magyar benne, és ilyen üzlete van. Mi történt itt? Ezt nem fogod tudni kigooglizni mert ez nem lesz benne. Az már a tapasztalat hogy aki kinn él az tudni fogja de te sohasem. Szóval ez csak egy pelda arra hogy nehogy azt hidd, azért mert van interneted, azzal tudást is szereztél. Ahhoz tapasztalni kell, meg megélni dolgokat.😀 

Na további jó vergődést a világ nagy dolgairól, a kerítésen belülről te Hazafi 😀

 






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen volt a higiénia a vadnyugaton?

Stimulus check avagy a gazdaság felpörgetése

Fegyvertartás alkotmányos jogának korlátozása New York államban