Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2020

Fegyvertartás alkotmányos jogának korlátozása New York államban

Kép
Na ennyit a libsik önkényuralmi törekvéseiről. New York államban tilos mindenféle lőfegyver viselése. Kitaláltak a demokraták egy alkotmányos jogaidat korlátozó intézkedést, adtak neki egy szép nevet, és elkezdték alkalmazni.  A Clinton kormányzat meg csak úgy oké, hagyjuk így persze.  Na most ezt szépen megtámadta egy fegyverjogi kizárólag adományokból létező szervezet. Hát ha Sorosnak lehet akkor másnak is ugye, találjatok fogást rajtunk alapon. És az állampolgárok alkotmányos jogát korlátozni tilos. Kíváncsi leszek melyik bíró meri az arcát adni ha nyíltan az emberek ellen szavaz. Mert utána az biztos hogy az emberek nekifordulnak a demokrata  kormányzónak. Meg mivel törvényellenes és alkotmányellenes a döntés, elkezdik  leszarni. Meg emlékezzetek rá pár napja lőtték le egy bírónő fiát és férjét. Nem félnek ilyenektől.  Na (esetleg) demokrata bíró, ez a lecke fel lett adva. Vagy a soros pénze és a ki tudja milyen következményekkel járó döntés, vagy az igazságos, de politikai  pártjá...

Mi nem változott 1843 óta?

Kép
Anno És most:

Stimulus check avagy a gazdaság felpörgetése

Kép
A Covid-19 virus kirobbanása után a világ gazdaságai sorra félálomba merültek. Bezártak a turisztikai helyek, vendéglátós és szórakoztatóipari centrumok stb stb. Ismeritek a sztorit. Viszont azzal nem lett megoldva a dolog hogy munkanélküli segélyre küldték a dolgozókat, bár messze a legjobb munkanélküli segély volt ez az usában. Alapesetben vírus nélkül ha elveszted a munkádat, a heti fizetésed kb 80%-át kapod meg segélyként. Kalifornia ez alól kivétel, mert ott lópikulát sem nagyon kapsz, de hát vannak ilyen "demokraták" akik csak papíron azok. Viszont ez a vírus miatt most úgy módosult, hogy kapod a 100%-os fizetésedet hetente, plusz hozzá még hetente 600 $-t. Gyakorlatilag így a heti 900 dollár helyett kapsz 1500 dollárt. Puszira. Nem rossz. És otthon mereszted a segged, mivel még karantén sincs, de hová mennél ha minden be van zárva ugyebár. Viszont többet keresel így mint amikor dolgoztál. Kajacsomagokat meg szórni a népre.  Nem baj ha dolgozik esetleg, meg a kukába lan...

Politika röviden...

Kép
Nagyon egyszerűen akarok ezzel kapcsolatosan írni, inkább képekben, aztán mindenki eldöntheti melyik érték áll közelebb a szívéhez. (Ne kérjetek számon az ékezetek hibái miatt, angol billentyűzettel néha nehéz) Donald John Trump.  Rendet akar az utcákon, nem szereti az illegális bevándorlókat, kimondja ami a szívét nyomja, nem lacafacázik. Republikánus konzervatív, markáns a véleménye. "Indiai képviselőnők hisztiztek valamiért, Trump így felelt rá: -Menjenek haza Indiába, csináljanak ott rendet, jöjjenek vissza, és mutassák meg nekünk hogy kell ezt csinálni!"  Szóval Trump bácsira sokan haragszanak.   Joe Biden. Baloldali liberális demokrata. Előrehaladott időskori demenciája, oly mértékű már, hogy alig engedik beszélni. Legutóbb is valami teljesen más téma közepette, elkezdett a lábszőreiről beszélni.  Hát azóta nem nagyon lép fel.  Én nem bíznám rá az Egyesült Államok atomarzenálja feletti teljes rendelkezést.  Amúgy azt akarja hogy legyen szocializm...